Rendkívüli ülésen pályázatok benyújtásáról döntött a Testület

2016-04-15 19:28:22

Április 12-én rendkívüli ülést tartott a Képviselő-testület. Az Testület összehívását az Úrkúti Német Nemzetiségi Óvoda felújítása indokolta, ugyanis a közbeszerzési eljárást célszerű minél hamarabb lebonyolítani, hogy az óvodai szünetben a kivitelezés probléma nélkül valósuljon meg és a szünet után már a felújított óvodába térhessenek vissza az óvodások.
Ezen kívül két napirendet tárgyalt a Testület.
Döntött a "Települési környezetvédelmi infrastruktúra fejlesztések" pályázaton való indulásról is. Sikeres pályázat esetén lehetőség nyílik az Árok, Mester utca egy része, illetve a Rákóczi utca árkainak felújítására. A rekonstrukciót az elfajult, eliszaposodott árkok állapota teszi különösen indokolttá.
Ezen kívül döntött a "2016. évi lakossági víz- és csatornaszolgáltatás támogatása" pályázaton való indulásról is. A pályázat célja azon települések támogatása, amelyekben az önkormányzati, az állami illetve egyéb víziközmű-szolgáltató által végzett lakossági közműves ivóvízellátás, szennyvízelvezetés és tisztítás költségei a víziközmű-szolgáltatásból származó lakossági felhasználásból származó árbevételt jelentősen meghaladják.


Vissza


Úrkút község weboldala - www.urkut.hu Impresszum



Honlapunk megtekintéséhez ajánlott böngészők: Mozilla Firefox, Chrome, Internet Explorer (v9, vagy újabb), Edge